Február 17-én újra felbuzog Az ősforrás vize a magyar képernyőkön, ez a tény pedig elkerülhetetlenné tette, hogy megíródjon ez a kritika a 2001-es év gyöngyszeméről, melyet annak idején, 2005-ben a Tv2 méltatlan módon a matiné-sávban mutatott be.
AMIKOR MEGEREDT A FORRÁS VIZE
Lássuk a drámai nyitóképet. Carla Estrada producernőnek nem volt sok választása 2001-ben: egyszerűen a legjobbat kellett nyújtania. Túl pályája addigi legnagyobb bukásán, a 2000-es Mi Destino Eres Tú-n, melynek sem Lucero visszatérése, sem az illusztris szereplőgárda, sem az eredeti történet nem hozta meg a várt nézettséget, maga előtt pedig a kihívással, hogy aCuando Seas Míával nézettséget nézettségre halmozó TvAztecát le tudja valamivel gyűrni a rég nem látott mélypontra süllyedt főműsoridőben, karrierje legkényesebb pontjára érkezett. Ő pedig biztosra ment.
A rengeteg, több mint hetven szóba jöhető történetből kiválasztotta ezt a már címében is eredeti sztorit, amelynél klasszikusabb sorozat-szinopszist el se lehetne nagyon képzelni: két háborúskodó család, tiltott szerelem a gyerekek között, eltitkolt és elcserélt utódok, szerelmek, afférok és ide-oda cserélődő birtokok. Igen ám, de a sorozatot Cuauhtémoc Blanco író és segédhada alkotta meg, akiknek Mexikó addigra már több kedvelt és agyonajnározott, év novellája díjban kitüntetett történetet köszönhetett, mint a Cadenas de Amargura, a Canaveral de Pasiones vagy a Laberintos de Pasión. Estrada már tudta, hogy főként az utóbbi kettő által képviselt falusias-ármánykodós vonalon a legérdemesebb elindulni, ha egy potenciálisan sikeres főműsoridős novellát akar az ember. És lőn.
Carlának a legnagyobb pirospont azért járt, mert feltétlenül bízott a történetben, és mindent igyekezett ennek alárendelni. A színészek kiválasztásánál pedig semmit nem bízott a véletlenre. Megszerezte férfi főhősnek Mauricio Islast, akit már a Mi Destino Eres Tú-ban elkezdett előkészíteni leendő főszerepére, és akinek nem mellesleg azóta a Primer amorszőkített, boás főgonosza, Demián a népszerűséget is meghozta. Fiatal főgonosznak berakta a Tres Mujeres csinos üdvöskéjét, Karyme Lozanót, mellé pedig ugyancsak a Tres Mujeresből kiválasztotta Alejandro Tommasit a félkarú Justo Ramírez szerepére. Elérte, hogy Daniela Romo, aki 1995 óta nem szerepelt telenovellában, elvállalja karrierje első negatív (és nem főszereplő) karakterét a novellában. Megszerezte a legutóbbi rokon-novella, a Laberintos de Pasión szereposztásának krémjét, azaz César Évorát, Azela Robinsont ésManuel Ojedát. Mellettük pedig olyan színészek képviselték a minőséget, mint Patricia Navidad, Jorge Poza, Sylvia Pasquel, Nuria Bages, Marga López és Olivia Bucio, akik mind fantasztikus munkát végeztek saját karakterükkel. És nem mellesleg a világsikert arató El Privilegio de Amar után visszatért a mexikói képernyőkre az örök kedvenc, Adela Noriega is.
A producernő összeszokott csapatával és ezzel a nem mindennapi szereposztással vágott hát neki a forgatásoknak 2001 augusztusában. Félő volt, hogy egy olyan időszakban, amikor az AIDS-es-drogos témákkal rendelkező Amigas y Rivales uralta a nézettségi versenyt, egy El Manantial-típusú klasszikusabb történet nem fog majd tudni ringbe szállni. Cuauhtémoc Blanco, az író kifejtette: egy történet akkor jó, ha életszerű, az, hogy az embereknek tetszik-e, az pedig csak azon múlik, hogyan meséljük el. Az El Manantial pedig amellett, hogy klasszikus, nagyon is logikus történet, ráadásul tökéletesen helytáll modern környezetben is. Estrada csak annyit fűzött hozzá: „Ebben a novellában minden benne van, ami csak kell.”
A SIKER FORRÁSA
A novellát végül a Sin Pecado Concebido fináléja után, október 1-jén mutatták be a 21:00-s sávban. Alfonsina és Alejandro története kellemes és ugyanakkor izgalmas kikapcsolódás volt mindenkinek, és pár hét elteltével az emberek máris azon kapták magukat, hogy egyszerűen a történet rabjává váltak. Minden részben történt valami izgalmas, vagy kiderült valami érdekes, ami a nézettségre is jó hatással volt: egész vetítése során átlagosan a nézők 26,7 százalékakövette, finálé-epizódjai pedig a 35 pontos álomhatárt is átlépték.
A színészek az interjúkban áradoztak a karektereikről, Daniela Romo elmondta, hogy Margarita az olyan szerepek egyike, melyek néha csak úgy az ember ölébe hullanak, és kezdetben nem is értékelte, mekkora szerencséje volt vele. Karyme Lozano már Bárbara után a főszereplő-státuszra készült (nem is alaptalanul), Patricia Navidad pedig megszabadulhatott az azelőtt ráaggatott szexi imidzstől Malena bájos alakjával (legalábbis egy időre). A többi producer sorra gratulált Carlának a sorozathoz: „Bár ez a tizenhatodik novella, amit készítek, most kapok először dicséretet a kollégáktól!” – nyilatkozta Estrada, akiről tudni kell, hogy a kezdetekben nehezen tudta elfogadtatni magát mint az első női producer.
A fordulatos történet, a sorozathoz kapcsolódó vízvédelmi kampány, melyre a reklámszünetekben a szereplők buzdították a nézőket és a forrás művészi ábrázolására kiírt rajzpályázat folyamatosan a figyelem középpontjábantartották a sorozatot. 2002. február 8-án levetítették az utolsó részt, ám még nem volt vége az örömöknek, ezután következett a díjeső, a mexikói Oscarnak is nevezett Heraldo-díjátadón az El Manantialt választották a legjobb sorozatnak, nem sokkal később pedig a TyNovelas-díjak nagy részét is bezsebelte, lemosva a színről az Entre el Amor y el Odiót, a Salomét, a La Intrusát és az Amigas y Rivalest is.
DE MIJE VAN AZ ŐSFORRÁSNAK, AMI MÁSNAK NINCS?
Ritkán adódik ilyen, de Az ősforrás esetében egyszerűen minden a helyén volt. A karakterek közötti kapcsolatrendszer jól átlátható és alaposan indokolt volt. A szereplők motivációi rendben voltak, nem voltak következetlen vagy a nézettség emelése érdekében eltúlzott szálak, jelenetek. A klasszikus klisékis a helyükön voltak kezelve, ennek következtében nem váltak nevetségessé. Mindehhez a gyönyörű helyszínek és a zene csak hozzátenni tudott. Az alábbi dolgokat tartom kiemelésre érdemesnek:
Összességében tényleg elmondható, hogy az El Manantial új formáját mutatta meg annak, hogyan lehet jó klasszikus teleregényt forgatni, és hitet tett amellett is, hogy jó csapatmunkával és a megfelelő színészekkel nincs lehetetlen. Az biztos, hogy a történet alakjai ikonná váltak, és nagyon nehéz lesz a jövőben annak, aki ebben a műfajban hasonló színvonalú alkotást szeretne megvalósítani. Csak remélni tudom, hogy még lesz ilyen, akár Estrada keze által, akár egy másik Blanco-eredeti alapján, akár akárhogy.
ÉRDEKESSÉGEK